14/52

Sándor (48) hat éves koráig egy megyeszékhelyen lakott. Budapestre költözött édesapjával, nevelőanyjával és két testvérével. Mostoha anyja ok nélkül rendszeresen verte a testvéreket.

Azóta a gyerekek felnőttek, szüleik meghaltak. Sándor, testvéreivel egyáltalán nem tartja a kapcsolatot, mert gyermekkorukban sem jöttek ki olyan jól egymással.

Sanyi parkettás meleg burkoló szakmát szerzett, és dolgozott is éveken keresztül a szakmában. Mindenki elismerte őt, jó munkaerő volt.

Időközben családot alapított, két gyermek édesapja lett. Németországba ment dolgozni. Jól is ment a sora a családnak, míg Sándor úgy nem döntött, hogy meglepi feleségét és a gyermekeit, korábban utazott haza. A váratlan hazaérkezésekor derült ki, hogy feleségének szeretője van.

„Kinn dolgoztam Németországba, korán jöttem haza.”

Idő előtti hazautazásának az volt az igazi oka, hogy egy munkafolyamat közben megcsúszott a keze és levágta az ujját. Ottani munkahelyén azt mondták, hogy kilenc ujjal nem tudja tartani a tempót a többiekkel, így sajnos meg kell, hogy váljanak tőle.

Magyarországon is hasonló indokkal nem alkalmazták szinte sehol, egy idő után a kora is zavarta a munkaadókat. Ahogy ő mondja: 

 „A minőség az ugyan az maradt, csak egy kicsit lassabban tudok dolgozni.”

 A régi ismerősei, kapcsolatai miatt sok alkalmi munkát kapott, eleget ahhoz, hogy egy albérletet ki tudjon fizetni közösen akkori barátnőjével. Idővel egyre kevesebb megbízást kapott, kevesebb lett az ismerőse, ezáltal a pénze. Viszont az élettársával többet veszekedtek, többet annál, amennyi szükséges egy egészséges kapcsolatba. Közös megegyezés alapján különköltöztek. Sándornak a különköltözés egyenlő volt az utcával, mert egyedül, munka nélkül egy lakást fenntartani nem volt képes.

„Nem szabad, Szerelmesnek lenni!”

Lassan tizenhét éve, hogy az „Opera-ház szellemének” nevezi magát. Azóta él a nevezetes épület környékén. Pár napja egy szeretet szolgálatos krízis autó vitte be egy éjszakai melegedőbe, ott kiderült, hogy gyógyszeres kezelésre van szüksége, tüdőbetegsége miatt. Be is vitték egy kórházba, orvosa megígérte neki, hogy amíg huzamosabb ideig nincs, nulla fok körül a hőmérséklet addig benn maradhat. Az intézményvezető ezt nem így gondolta, kedd reggel a csomagjaival „kiengedték” a kórházból.

Sándor évtizedek óta dohányzik, megpróbálta letenni, de nehezebb, mint azt hinné az ember, nem sikerült neki. Élelmiszerre és dohányra próbálja előteremteni a pénzt, utóbbit nem, tudja rendszeresen megvásárolni. A hajléktalanok lapját próbálja árulni kisebb nagyobb sikerrel, ez mellett, amikor van rá lehetősége akkor építkezéseken dolgozik, asztalos munkákat vállal. Egyre kevesebb lehetősége van erre.

Az emberek nem nézik jó szemmel, átnéznek rajta, pofátlanok vele szemben. Amíg beszélgettünk az üres poharát felrúgta egy „kedves” fiatalember, bár lehet, hogy nem vette észre…

Két nagyon jó barátja van az utcán. Egyikük most kórházban van. Másik barátja nekik csak- „Kacsa” épp újságot árul a megálló túlsó végén.

Több éve elválaszthatatlanok. Mindent megosztanak egymással, olyan nincs, hogy ha egyiküknek van, akkor a másiknak nincs.

2013. január 8.                  Budapest.           Oktogon. 4-6-os megálló.