6/52

Nemrég múlt hatvan éves György, akivel egy kert kapu alatt találkoztam, zenét hallgatva, magányosan üldögélt.

Fiatal korában szülei elváltak, nem akarták, hogy fiúk szemtanúja legyen az ezzel járó sok veszekedésnek, ezért Györgyöt vidékre küldték a rokonokhoz.

Az általános iskolát is vidéken fejezte be.

 Úgy érezte, hogy rokonainál csak teher, minél előbb munkába akart állni, hogy saját keresetből saját háza legyen.  Középiskolát félbehagyva a vasútnál helyezkedett el. Közben a kötelező szolgálati idejét letöltötte a seregben. Mikor visszament dolgozni a vasúthoz, látta, hogy a munkatársai magasabb órabérben dolgoznak, mint ő. A kollektív szerződésben le volt fektetve, hogy amíg a hazát szolgálja, ugyan úgy emelkedik vagy csökken, a fizetése mintha ott dolgozna. Ezt szóvá tette a vezetésnél, türelmet kértek tőle. A sok türelemre a válasza ez volt:-„De a kenyeret sem türelemre adják a boltban.”

Más munka után nézett.

Nagyon sok helyen dolgozott élete során, de valamilyen oknál fogva nem sikerült feljebb lépnie a ranglistán.

Miközben targoncásként és raktárosként dolgozott, elérte a szerelem és megnősült. Munkabeosztása miatt keveset tudott otthon lenni, amit felesége sűrűn szóvá tett. A felesége szüleinek volt egy gazdasága ahol szintén szükség lett volna a segítségére. Kapcsolatok révén elintézték, hogy az egyik büntetés végrehajtási intézetnél próbaidőre felvegyék… de három hónap múlva nem írtak alá a szerződést, azzal indokolták, hogy túl lojális volt az elítéltekkel. „Nem kell velük ordibálni, emberek ők is!”

Ezt követően a rendszerváltás közelében tapasztalta, hogy több munkahelyét államosítják, csődbe megy, emiatt két munkahelyet vesztett el. „Nincs más, tovább kell menni.”

„Nekem semmi bajom nem volt a kommunizmussal, valljuk be őszintén, ott meg lehetett élni, ott nem jutottam volna ide!”

Két éven keresztül dolgozott állandó éjszakásként egy csavargyárban, emellett anyósának a földjét, állatait gondozta. Mindezt napi átlag három óra alvással. Felesége nagyon ragaszkodott a szüleihez, nem volt hajlandó elszakadni tőlük, nem akart saját családjának élni. Mindeközben már gyerekeik is születtek, de Györgyöt ez sem tartotta vissza attól, hogy búcsút intsen a „szeretett” feleségétől és pici gyermekeitől. „Én egy nadrágban, egy kabátban, úgy ahogy fel voltam öltözve, eljöttem, otthagytam mindent.”

Visszament a fővárosba dolgozni és Csepelen kapott munkát, és közben egyik munkatársával élettársi viszonyba került. Ekkor úgy nézett ki, hogy normalizálódik az élete.

Viszont egyik nap, mikor munka után sétált haza, igazoltatták a rendőrök. Kiderült, hogy körözött személy. Nem volt mit tenni beszállt a rendőrök autójába. A vád, amiért négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az volt, hogy nem fizetett ex feleségének gyermektartást. A bíróságon mondta, hogy mindent otthagyott régi családjánál, semmi érteket nem hozott el. Ő azt gondolta ez felér a gyerektartással.

Kiutaltak mellé egy pártfogót, aki nem segített túl sokat a helyzetén inkább csak felidegesítette Györgyöt. Ahogy ő mondta „Nem végeztem el ezt a tanfolyamot”, és nem ment többet a pártfogójához. A „Tanfolyam vezető” ezt jelentette, és ismét körözött személy lett Gyuriból. Kis idő múlva ismét igazoltatták a rendőrök, amikor is ez egyik rendőr kinyitotta a csomagtartót, befelé mutatott, és azt mondta- „ott fogsz utazni”. Csomagtartóban érkezett meg a bíró elé, akitől négy hónapnyi cellát kapott.

Szabadulása után egy építkezésen kezdett el dolgozni. Egyik munkanapján sürgős táviratot kapott, miszerint az élettársa szívelégtelenségben elhunyt.

Mostoha gyermekei sűrűn meglátogatták Györgyöt. Idővel odaköltöztek a házba, egy darabig nem is volt gond ezzel, viszont lassan kezdtek előjönni a két generáció közti különbségek. A békesség kedvéért eljött a házból.

Ezután egy ismerőse segítségével kórházi gondnokként tevékenykedett, s az alagsorban alakított ki magának egy szobát, felsőbb engedéllyel. Az egészségügy átalakításával kevesebb pénz jutott az alkalmazottak megtartására, sajnos neki is menni kellett!

Nagyon sok munkahelyre jelentkezett, de hiába próbálkozott. Ahogy ő mondta: 

„Minden munkáltató a fiatal munkaerőt kereste, nem a tapasztalt vén rókát.”

Ekkor már nem volt hol laknia, öccsénél húzta meg magát. Jó ideig nála lakott, de munkát továbbra sem talált. Nem akart tovább testvérén élősködni, ezért kiköltözött a Margit-szigetre.

Első éjszakáját egy padon töltötte, viszont ebben még nem volt tapasztalata, reggelre az összes ingóságát ellopták. További három évig élt barátaival a szigeten, mikor egy szociális munkás segítő kezet nyújtott feléjük. A baráti társaság félt bemenni a szállóra, mindenféle pletykák, történetek terjengtek a városban az ilyen helyekről. Legjobban a fertőzésektől, tetvektől, lopásoktól rettegtek. De jóakarójuk megnyugtatta őket, hogy olyan szállóra viszi őket, ahol biztonságában lesznek, és nem kell majd félniük semmitől. Így is lett. 

Állandó lakoknak felvették őket a jól felszerelt szállóba.

Jelenleg egy régi doktor ismerősénél dolgozik alkalmakét, mint kertész, parkgondozó, emellett, adományokból próbálja összegyűjteni a napi élelemre valót. Szabadidejében nagyon szeret olvasni, szeret keresztrejtvényt fejteni.

„Ivás helyett könyvtárban ülök, vagy rejtvényt fejtek, csiszolom az agyam, hogy ne hülyüljek be teljesen.”

„Megpróbálok emberforma maradni”

2012. november 09.       Budapest.           Margit híd, Budai hídfő.