19/52

László (54) mélyen tisztelte édesapját. Magas beosztású hivatalnokként dolgozott. Diplomás ember.

Világ életében felnézett rá, meg akart felelni neki, bár apja soha nem kérte számon, hogy fia mit miért csinál. Hasonlítani szeretett volna édesapjára, ezért is kezdett bele a jogi egyetembe.

László édesapja ragaszkodott a tárgyakhoz, főként egy kalaphoz, és egy lyukas zsebű nadrághoz. Minden este úgy vette le azt, hogy az aprópénz kiessen a zsebből, s mindig döbbenten tapasztalta: „jé, ez lyukas.” vagy direkt csinálta, hogy fia egy kis zsebpénzhez juthasson.

„Ha nincs emléke, akkor mije legyen?!”

Lászlót a középiskolai évek után egyből besorozták. Két rövid mondattal illette a katonaságot. „Nem volt rossz.”- „Az már nem az én hadseregem.”

Katonaság után felvételt nyert az ELTE jogi karára. A kollégiumba sok ma híres politikust ismert meg, élt velük egy szobában. Az egyetemet az utolsó nagy lépés előtt abbahagyta. Nagyobb dolgok vártak rá. 1990 környéki politikai események erősen beszippantották, őt és a szobatársait.

Okos fiatalok kerültek össze. A lázadó ifjúság. Sok beszélgetés, tervezgetés után arra jutottak, hogy pártot alapítanak.

Bár ő viccesen fogalmazta meg a lényegét:- „Egyébként megmondom mit akartunk… ugyanis az ELTE jogi karán az épp kormányon lévő három párttag évfolyamtársam volt. Egy millió forintot kaptak egy évben. Mi meg el akartunk menni, nyaralni. Mondtuk nekik is, hogy adjanak nekünk is pénzt. Nem adtak egy büdös fillért sem. Erre létrehoztuk a Pártot. Akkor sem kaptunk…”

Szerencsésnek érzi magát, hogy egy mai napig működő, az egyik legnagyobb politikai szerveződésében részt vehetett. A párt első négy évében fontos tisztséget töltött be. Olyan embereket ismert, meg akikkel soha nem lehetett volna ilyen szoros baráti viszonyba.

Megkérdeztem Lászlótól, hogy ha a kezdetektől részt vett a párt alakításában, akkor 1994-ben miért döntött úgy, hogy otthagyja, nem folytatja további munkálatait. A válasz talán érthető is: -„Amikor az ember politikus, s minden reggel tükörbe néz és minden reggel azt látja, hogy ma már nekem megint hazudnom kell. És már az egyik hazugságomból a másikba megyek s már azt sem tudtam, hogy mit hazudtam először. De mindig hazudni kellett. Azt mondtam, nekem ebből elég!”

Eközben megnősült. Gyermeke született. Miután otthagyta a pártot sokat gondolkozott mit is dolgozzon, mibe kezdjen bele. Nagyvállalatokhoz szegődött, de mindegyik idő előtt hagyta abba a működését. Pl.: Mokép, Mafilm.

A sorozatos megpróbáltatások, munkakeresés, otthoni veszekedés miatt elkezdett inni. Nagyon erős alkoholista lett. Időben észrevette, hogy a családja rovására megy a saját szenvedélye, de már nem bírt leállni. Jobbnak látta, hogyha elhagyja családját. 1997-ben elvált feleségétől.

Azóta a városliget környékén él. Segítő kész emberekkel ismerkedett meg. Rendszeresen adnak neki ételt, italt, cigit. Nem zavarják el az „otthonából”. Jelenleg a piros lámpánál várakozó autósoknak próbálja eladni a hajléktalanok lapját. Kisebb nagyobb sikerrel. Vannak rendszeresen adakozó emberek, akiktől már nem szívesen fogadja el az adományt. Látja rajtuk, hogy ők sem dőzsölnek. 

„A munkásember ad.”

„Még nem értünk el odáig, hogy a magyar gazdagok megtanulják azt, hogy bizony nekik kell segíteni.”

Beszélgetésünk végéhez közeledve egy háromgyermekes apuka lépett oda hozzánk, és egy dobozba csomagolt főtt ételt adott Lászlónak. Vannak segítőkész emberek.

Az utcán is szoros barátságokra tett szert. Évtizedek óta jó barátságban van egy „Kacsa” becenevű emberrel. Minden forintot, ételt megosztanak egymással. László erre a kapcsolatra nem szimpla barátságként tekint, már úgy érzi házasság.

Legvégül megkérdeztem, hogy mi volt az a döntés az életében, amit a legjobban megbánt. Ha akkor nem úgy dönt, akkor máshogy alakul az élete. Kis gondolkozás után ezt a választ kaptam: -„Nem lépnék ki a hadseregből. Századosként szereltem le.”

2013. június 1.                  Budapest.           Hősök-tere.